Idegesen dobáltam ki a szekrényemből a fekete farmeromat, egy egyszerű, fekete, bő fazonú pólót, és egy pulóvert. Hiába volt kint kb 25 fok, ez egy elengedhetetlen ruhadarab számomra, főleg az utóbbi napokban. Miután mindent felvettem, felkaptam a sarokban pihenő kosárlabdámat, a zsebembe süllyesztettem a mobilomat, majd kiszaladtam az előszobába. Lábaimra felhúztam a fekete tornacipőmet, majd bekiáltottam nagyinak, hogy elmentem, és majd jövök. Idegesen trappoltam le a lépcsőn, majd kinyitottam a kaput, és szinte futva indultam el az itteni suli kosárpályája felé. Hogy mire ez a nagy sietség? Istvánnak barátnője van, megvágtam magam e miatt, és a barátaim is elhanyagolnak. Valahogy le kell vezetnem a feszültséget, és mivel több kárt nem akarok magamnak okozni, ezért döntöttem amellett, hogy eljövök egy kicsit labdát pattogtatni. A sport jót tesz a szervezetnek, és még meg is nyugtat. Nekem most ennél többre nem volt szükségem. Mikor a lábam a pálya betonját érintette, rögtön elkezdtem játszani. Nem volt ott senki, bár ez vasárnap este hétkor nem meglepő dolog. Idegesen dobáltam a hálóba a labdát, de mindig elvétettem. Erre csak még jobban bedühödtem, és mint egy elmebeteg elkezdtem a labdát magam előtt pattogtatni, majd egy határozott mozdulattal a háló felé dobtam. Már majdnem láttam, ahogy átesik a karikán, de hirtelen valaki átkarolt hátulról, mire megperdülve a tengelyem körül, egy hatalmas pofont adtam az illetőnek, aki az ütésem hatására hátratántorodott, majd elesett. Ahogy jobban megnéztem, hogy ki az, ledöbbentem. Koppány volt, még régebben ismertem meg, de nem igazán tartjuk a kapcsolatot.
-Koppány?- tettem fel a kérdést, bár tudtam, hogy ő az.- Mit keresel te itt? És miért öleltél meg?
-Megcsalt, az a ribanc megcsalt, érted? Hogy tehette ezt, miért pont velem...- mondta. Mi van? Ki csalta meg és mikor? Közelebb hajoltam hozzá, hogy felsegítsem, amikor megcsapott egy félreismerhetetlen szag. A söré. Ezek szerint Koppány ivott. Ez még jobb.
-Gyere, hazakísérlek, jó? Mennyit ittál?- kérdeztem.
-Csak két üveg sört, semmi többet. De megcsalt, érted? Én szerettem. Vagyis azt hiszem, hogy szerettem őt.
-Oké, nagyon szomorú, hogy a barátnőd megcsalt. Viszont most gyere, mondom, hogy hazakísérlek. Oké?- tettem fel újra a kérdésem, amire az előbb nem kaptam választ.
-Köszönöm, te mindig olyan jó vagy hozzám.- felelte.
-Hát, ez egy kicsit túlzás, hisz nem is találkoztunk ne tudom mióta. De szívesen. Na, most már tényleg gyere!- ragadtam meg az egyik kezét, hogy biztosan de dőljön el. Bár nem tűnt részegnek, és nem is tántorgott, jobbnak éreztem, ha azért megfogom. Csak a biztonság kedvéért. A másik kezembe felkaptam a kosárlabdám. Majd így indultunk el. Koppány navigált, hogy merre kell menni, miközben végig arról panaszkodott, hogy Léna (Jé! A csajnak neve is van. Pfff...) megcsalta, és hogy ő nem is szerette. Nem kérdeztem rá, hogy miért, mert sejtettem, mire kellett neki a lány... 20 percnyi séta után megérkeztünk. Nem is volt nehéz egy szívbánatos, kissé illuminált állapotban levő 16 évest hazahozni. Azt hittem, rosszabb lesz. Koppány kinyitottan a kaput, én meg elkezdtem búcsúzni.
-Hát, ez nagyon jó élmény volt, mondhatom. További kellemes estét, és...- de belémfojtotta a szót.
-Nem jössz be? Legalább csak egy kicsit, mondjuk, meginni valamit, Ne aggódj, nem akarlak leitatni!- tette hozzá a döbbent arcomat látva.- Na, akkor gyere.- tárta szélesebbre a kaput. Kissé habozva léptem be, és amikor meg akartam neki köszönni, hogy behívott, hangos ugatásra lettem figyelmes, majd hirtelen nyilalló fájdalmat éreztem a bal lábamban. Pontosabban a vádlimban. Koppány elvitte a kutyát, és valahova bezártam, vagyis ebben reménykedtem egy zár kattanásának hallatán. Mikor visszajött, aggódva guggolt le mellém, ugyanis lerogytam a földre, mert nem bírtam megtartani a saját súlyomat.
-Jól vagy? Teljesen elfeledkeztem Nádórol, sajnálom. Bár, most már legalább teljesen kijózanodtam. Rá tudsz állni?- utalta a lábamra. A fejemet nemlegesen megráztam, mire hirtelen felkapott az ölébe.
-Mit csinálsz? Azonnal tegyél le!- kezdtem el ütlegelni a mellkasát, aminek csupán annyi lett az eredménye, hogy megállt.
-Rá tudsz állni a lábadra? Nem, és ezt te magad mondtad az előbb. Légyszíves, ne ellenkezz, én csak segíteni próbálok. Bent majd leülsz, és meglátjuk, kell-e orvost hívni, rendben?- mondandója hallatán csak bólogatni tudtam. Hogy lett hirtelen ilyen figyelmes? Az egyik percben még a szerelmi bánatát sírta ki nekem, a másikban meg már az ölében tartott, és arról magyarázott, miképpen fogja ellátni a sebemet. Beérve egy nappaliba érkeztünk, ahol lerakott a díványra, és egy "Mindjárt jövök!" felszólalással elment, feltehetőleg a fürdőszobába. Miután visszatért, egy óriási dobozt rakott le mellém, amiből kivett fertőtlenítőt, gézt, és kötszert, azt a rugalmas fajtát. Mivel nem vagyok orvos, ennél részletesebb leírást ne várjatok tőlem.
-Vedd le a nadrágod.- mondta.
-Mi?!? Nem veszem le! Hülye vagy?- döbbentem le kérése hallatán.
-Akkor hogy nézzem meg a lábadat? Mivel szűk fazonú a nadrágod, felhajtani nem tudod. Ezért maradt az, hogy le kell venned.- még mindig nemlegesen ráztam a fejem, mire sóhajtott, és újból megszólalt.- Rendben, akkor hozok egy nagyméretű pólót, azt felveszed, és akkor az kb megfelel egy ruhának. Akkor már megnyugodsz?
-Igen. De a póló tényleg hosszú legyen ám!- kiáltottam utána, ugyanis időközben bement az egyik szobába, feltehetőleg azért, hogy keressen egy előbb említett ruhadarabot.
-Meg is van.- tért vissza, a kezében egy fekete pólót tartva.- Direkt ezt hoztam, mert ez a kedvenc színed.- tette hozzá.
-Honnan tudtad?
-Csupa feketébe vagy öltözve. Na, de most tessék, ez vedd át. Először cseréld le a rajtad levő pólóval, húzd le, ameddig tudod, a nadrágot meg majd segítek levenni. És semmi ellenkezés.- mondta, miközben a eltűnt az egyik ajtó mögött, amit becsukott maga után. Miután megbizonyosodtam, hogy teljesen egyedül vagyok a nappaliban, gyorsan átvettem a Koppány által szerzett pólót, majd szóltam neki, hogy készen vagyok. Pár pillanat múlva megjelent, a kezében egy pohárral, amit átnyújtott nekem.
-Köszönöm, de ez mi? Ugye nem akarsz bedrogozni?- kérdeztem, ugyanis a pohárban levő víz tetején apró fehér darabkák úszkáltak.
-Nem, ez csak szimplán pezsgőtabletta, vízben feloldva. A lábad miatt hoztam. Várd meg, amíg teljesen feloldódik, és utána megihatod. Addig vedd le a nadrágot, rendben?- bólintottam, mire nagy szerencsétlenkedések közepette, hogy ne lássa meg az intim területeimet, leszenvedtük rólam a nadrágot.- Hát, ez elég csúnyán néz ki. Viszont, nem kell orvost hívni, ezt én is le tudom kezelni.- mondta, miközben elkezdte "rendbe tenni" a lábamat.
-Mióta vagy te ebben ilyen profi?- bukott ki a számon.
-Kiskorom óta orvos szeretnék lenni. Apám viszont nem akarta, így elvetettem ezt a tervemet. Viszont rájöttem, hogy azért nem hagyhatom ennyiben ezt a dolgot. Ha mindig is ezt akartam csinálni, azért, mert valaki ezt nem akarja, én még akkor is ezt fogom tenni. Az álmokat nem lehet csak úgy eldobni, és helyette egy másikat kreálni, mert valakinek nem tetszik. Az én életem, az én döntéseim.- mondta, és közben végzett is a sebeim bekötözésével.- Kész is. Most hozok rá jeget, utána pedig megbeszéljük, hogy mi lesz.
Kavarogtak bennem a különféle érzelmek. Megdöbbentett, hogy van egy ilyen oldala is. Félreismertem, legalábbis nagyon úgy tűnik. Nem értettem, miért nyílt meg ennyire előttem. Beszélt nekem arról, hogy mi szeretne lenni. Megosztotta velem az egyik elgondolását az álmokról. Ez mind meglepődöttséget váltott ki belőlem, de közben valamiféle nyugtató, bizsergető érzést is. Ezt viszont nem tudtam hova tenni, de nem is volt időm ezen többet gondolkodni, mert megjelent Koppány, a kezében egy törlővel és a jéggel.
-Ez itt így nem lesz jó...- dünnyögte az orra alatt. Letette a kezében tartott dolgokat, és a kanapéhoz lépve újra felemelt, most viszont nem kezdtem el ütögetni, hogy engedjen el. Bevitt a szobájába, vagyis feltehetőleg az ő szobájába, és letett az ágyra, majd kisietett a jégért, amit behozva ráhelyezett a lábamra.
-Oké, akkor most hogy jutok haza? Mozgatni nem igazán tudom a lábamat, jogsit nincs, hogy hazavigyél. Mi lesz?- tettem fel a már régebben megfogalmazódott kérdésemet.
-Itt alszol nálam. Majd én lefekszem a földre, te nyugodtan pihenj fent az ágyon. A szüleidnek meg dobj egy SMS-t, hogy valamelyik barátnődnél alszol.
-Ööö, köszönöm szépen.- feleltem. Küldtem egy üzenetet nagyinak, hogy Emesénél alszom, majd tekintetem visszavezettem Koppányra.- Rendben, akkor itt alszok, viszont kimegyek a nappaliba. Nem akarok zavarni, aludj csak nyugodtan te az ágyadban, nekem kint is jó lesz. Csak, segítenél kimenni?- kérdeztem, mire elröhögte magát, és még mindig mosolyogva kapott fel (ma már harmadszorra) az ölébe, és vitt ki a kanapéra. Hozott nekem párnát, takarót, majd felpolcolta a lábam, és egy jó éjszakát kíséretében ment be a szobájába aludni. Különféle érzések kavarogtak bennem, majd győzött az álmosság, és magával ragadott a sötétség.
Reggel arra keltem, hogy valami nyomja a derekamat. Azt gondoltam, hogy egy párna az, de mikor kinyitottam a szemem, Koppány békésen szuszogó arcával találtam szemben magam, és ő volt az, aki magához húzva, a derekamat átkarolva aludt. Megfordultam az ölelésében, mire arcát beletemette a hajamba. Te jószagú Úristen! Itt fekszek, egy fiú ölelésében, és azt sem tudom, hogyan kerültem ide. Hisz este még a nappaliban aludtam el... Míg gondolkoztam, hogy mi legyen, újra elnyomott az álom, így már megint csak sötétséget láttam.
Pár órával később arra keltem, hogy valaki figyel, miközben folyamatosan simogatja a karomat. Szemeimet még nem nyitottam ki, élveztem, hogy valaki törődik velem. Majd szép sorban beugrott minden, a kutyaharapás, a nagyméretű póló, és az, hogy most egy igazi, hús-vér fiú ágyában fekszek. Erre a gondolatra hirtelen kinyitottam addig csukva tartott szemem, és egy sikoly hagyta el a számat, miközben oldalra ugrottam. Ennek eredménye az lett, hogy leestem a földre, és egy ijedt szempár meredt rám a magasból.
-Jól vagy?- kérdezte Koppány, majd lemászott a földre, és felsegített. Leültem az ágyra, és csak ekkor vettem észre, hogy egy alsónadrágon kívül más nincs rajta. Kezemet gyorsan a szemem elé raktam, hogy ne lássam.
-Vegyél fel valamit, légyszíves!- kérleltem, kezeimet még mindig nem engedve le. Nevetve indult el, majd pár másodperc múlva megszólalt.
-Kész vagyok, most már idenézhetsz. Van rajtam póló. Ha szabad megkérdeznem, mi is a bajod a szépen kidolgozott testemmel?
-Azon kívül, hogy még nemigen láttam fiút póló nélkül, még nem is akarok. Majd talán, pár év múlva.
-Értem. Amúgy, azért ébredtél mellettem, mert éjszaka behoztalak. Kényelmetlenül forgolódtál kint, így gondoltam, behozlak. Remélem, nem baj. Mit kérsz reggelire?
-Nem vagyok éhes.- vágtam rá gyorsan, ám velem egyidejűleg a hasam is megszólalt, jelezve, hogy ezt ő máshogy gondolja.
-Oké, akkor mindjárt hozok valamit.- válaszomat meg sem várva lépett ki az ajtón. 10 perc múlva két szendviccsel tért vissza, az egyiket odaadta nekem, míg a másikkal leült mellém, és bekapcsolta a TV-t. Egyszer oldalra pillantott, és mivel látta, hogy nem eszek, lehalkította a műsort, majd megszólalt.
-Miért nem eszel?
-Mert nem vagyok éhes.
-De, az vagy. Egyél már!
-Nem.- toltam el magamtól a tányért, majd mikor Koppányra néztem, láttam, hogy elkerekednek a szemei, és a csuklómért nyúlt. Megfordította, így láthatóvá vált az ott végighúzódó, két mély vágás. Kezemet gyorsan elkaptam, de mielőtt még összefonhattam volna magam előtt, újra a kezemért nyúlt, és pár percig némán nézte a sebeket.
-Ezeket miért okoztad magadnak? Őszintén szeretném hallani, hogy mi miatt ejtetted ezeket a vágásokat.
-Rendben.- sóhajtottam, majd belekezdtem. Elmondtam neki mindent, hogy miért tettem, és hogy azért nem eszek, mert kövér vagyok a mostani barátnőjéhez képest. Nem tudom, honnan vettem ennyi bátorságot, de nagyon jól esett valakinek elmondani, aki meghallgat, és nem ítél el. Miután mindent elmondtam, mély hallgatásba merültünk, majd a csendet ő törte meg.
-Figyelj. Amiatt, hogy barátnője van, aki állításod szerint ezerszer szebb tőled, biztos van olyan, akinek te kellesz. És azért, mert neki a hajszálvékony kurvák kellenek, te ne tedd magad tönkre. Nem éri meg. Van olyan, aki elfogad olyannak, amilyen vagy, és akinek te vagy a legszebb a világon, hidd el. Most, pedig, edd meg azt a szendvicset, vagy nem állok jót magamért!- mondta, és elkezdett csikizni. Visítozva ígértem meg, hogy elfogyasztom a kaját, ha abbahagyja. Megtette, így én is ettem, ami háborgó gyomromnak igen jól esett. Még beszélgettünk egy darabig, majd mondtam, hogy ideje hazamennem. A lábamra már rá tudtam állni, így hazasétáltam. Otthon beadtam nagyinak a "Nagyon jól elvoltam Emesével." dumát, amit be is vett.
Koppány már napok óta nem jelentkezett. Nem tudom miért, de hiányzott. Hiányzott az, hogy nevessek vele, hogy beszélgessünk, bár arra, hogy miért, nem találtam magyarázatot. Idegesen járkáltam fel-alá a szobámban, majd arra a döntésre jutottam, hogy elmegyek sétálni. Miután felöltöztem, közöltem nagyival, hogy elmegyek, elindultam. Céltalanul bolyongtam az utcákon, mikor egyszercsak motorzúgás ütötte meg a fülemet. Oldalra húzódtam, hogy a motoros el tudjon menni, de nagy meglepetésemre mellém érve leállította a járművet. Sisakját levéve vettem észre, hogy ki a titokzatos motoros. Megkönnyebbülés járta át a testemet, ahogy megpillantottam.
-Szabad egy körre, hölgyem?- kérdezte.
-Miért ne?- feleltem mosolyogva, mire a kezembe adott egy bukósisakot, és felszálltam mögé. Össze-vissza motoroztunk, szinte az egész várost bejártuk, mikor a vasúti átjárón átmenve, egy földes úton zötykölődtünk tovább. A táj valami elképesztően gyönyörű volt, és szép lassan egy folyó is feltűnt, közvetlenül az út mellett. A motor megállt, mire mindketten leszálltunk róla.
-Mindig ide hozod a lányokat?- kérdeztem, viccesebbre véve a figurát.
-Naná, ez a bevált randihelyszínem.- felelte röhögve.- Amúgy, te vagy az első, akit idehoztam.
-És miért?- kérdeztem. Nem válaszolt, csak mosolyogva elindult felém. Mikor már csak pár centi választotta el egymástól ajkainkat, közelebb hajolt, megadva nekem életem első csókját. Csodálatos volt, olyan, mintha a felhők felett repülnék. Mikor már nem kaptunk levegőt, a csókot megszakította, és a homlokát az enyémnek támasztotta.
-Mert szeretlek.- adott választ a kérdésemre. Egy apró puszit nyomott még a számra, majd ujjainkat összekulcsolva lépdeltünk a motor felé. Boldog voltam. És rájöttem. Szeretem Koppányt.
Következő bejegyzésig puszi-pacsi mindenkinek!
